Szeretnénk, ha jobban megismernétek a magazinban megjelenő alkotókat, ezért a címlapos fotósainkkal készül egy-egy mini-interjú. A sorozat következő tagja Nádi Boldizsár.
Hogyan ismerkedtél meg az analóg fotózással? Mit szeretsz benne?
Még általános iskolás koromban, mivel művészeti tagozatra jártam és felsőben fél évig volt filmes fényképezés szakkör, labormunkával kiegészítve. Ekkor körülbelül 12 éves lehettem, ez volt az első találkozás. Később, középiskolában is visszatért az analóg a természetismeret terepgyakorlatok miatt. Ott már kicsit tudatosabban, egy Praktica LTL3-mal fényképeztem a fákat, bokrokat, tájat, ilyesmiket. Később aztán engem is elkapott a digitális fényképezés, összespóroltam az ösztöndíjból egy Pentax K20-ra, de az évek alatt szépen lassan visszaköszöntek a régi dolgok. Szeretem az analóg “atmoszférikus” hangulatát. Bizonyos filmek és tájak, főleg a diafilmek és a hegyvidékek kombinációjából egész “éteri” hangulatot sikerül varázsolni.
Milyen géppel/gépekkel fotózol? Melyik a kedvenced?
Van néhány gépem, de csak hármat emelnék ki közülük: Pentacon Six, Fuji GA645wi és Olympus XA. Érzelmileg leginkább a Pentaconhoz kötődöm, mert egy családi örökség, emiatt minden kép különös odafigyeléssel készül. A Fujit a széles látószöge és képminősége miatt a magashegyi túrákra vettem. Az XA pedig ott lapult egy kosárban a körösfeketetói vásárban. 2.000 Ft-ot adtam érte, kicseréltem a fényszigetelést és azóta a leghűségesebb útitársam.
Hogyan választod ki a témáidat?
Nem is igazán én választom ki őket, hanem inkább úgy mondanám, hogy együtt élek velük. Szeretek túrázni, szeretem a vadregényes tájakat, a magashegységeket, a felhőket és a természetet, ilyenkor a téma adott. Ritkábban a portrékkal is megpróbálkozom, de ez csak akkor működik, ha érzelmileg is kötődöm a személyhez. Nálam ez máshogy nem megy.
Van olyan alkotóművész, akinek a munkássága inspirál? Hogyan merítesz a stílusából ötletet?
Csontváry. Úgy hozta az élet, hogy 2020-ban, egy évig Szarajevóban éltem és tudtam, hogy ő is sokat bolyongott azokon a tájakon. Elevenen élt bennem az az érzésvilág, amit a képeiben megfestett: a színek, tájak, fények-árnyékok, de így utólag még az ottani illatokat és ízeket is fel tudom idézni. Ebben az időszakban sokszor felkerestem azokat a helyeket, amerre járt. Teljesen beszippantott Bosznia és a filmes képeken számomra visszaköszön ez a hangulat. Például miatta utaztam el Selmecbányára is, hogy lássam a várost és ott is ilyen különös fények vártak, az a sorozat is jól sikerült. A Magas-Tátra is ilyen hely, ott sem lehet hibázni, bárhová is megy az ember! Szóval, ha már inspiráció, akkor Csontváry.
Van valami, amit hozzáfűznél a magazinban megjelent sorozatodhoz?
Akkor este a Wangenitzseehüttében összeismerkedtünk egy német párral és egy cseh lánnyal és késő estig beszélgettünk. Címet cseréltünk, később képeslapot küldtünk egymásnak. Nagyon érdekes találkozás volt ez, hogy távoli helyekről így összehozott minket az élet.
Mondj magadról egy fotózással kapcsolatos érdekességet!
Volt egy ukrán barátom Cserkasziból, aki egyszer küldött nekem egy nagy doboz filmet. Mindenféle volt benne. Olyan is, amit hangfelvételre terveztek, de fényképezésre is alkalmas (ISO-8, vagy alatta?!), valamint annyi ORWO, ami sosem fog elfogyni. Azóta nem tudom mi lehet vele. Nagyon érdekelte a magyar nyelv, Omegát hallgatott, folyton a dalszövegeit idézte. “Hull a hó. Fú’ a szél. Dimitrij Lénáról mesél…” Remélem jól van!
