Szeretnénk, ha jobban megismernétek a magazinban megjelenő alkotókat, ezért mostantól a címlapos fotósainkkal készül egy mini-interjú. A sorozat második tagja Végh Sándor, akinek barcelonai képe köszön vissza a júniusi borítón.
Hogyan ismerkedtél meg az analóg fotózással? Mit szeretsz benne?
Ha nagyon korai időkre tekintünk vissza, akkor azt mondanám, úgy 5-6 éves lehettem, amikor apukám a sötétkamrában mutatta meg, hogy “bújik elő” a mama képe a papíron. Nyilván akkor még nem igazán értettem, miről is van szó. Mire megértettem volna, addigra a szomszéd gyerek megmutatta, mitől működik a táviránytós autó, és kb 10 éves koromtól az elektromosság kezdett érdekelni. Általános iskolában még volt egy Smena 8 típusú gépem, de csak kirándulásokkor fotóztam vele.
Nagyjából 2011 tájékán került ismét filmes gép a kezembe, egy örökölt Zenit 12XP – azóta a digitálissal párhuzamosan, folyamatosan fotózok filmre is. Tisztelem a régi technikákat; teljesen más érzést ad, mint a digitális – mind a képek jellege, mind a használata. Szeretem, hogy átgondoltabbá teszi az alkotás folyamatát. Az életem 90%-ában valamilyen formában jelen van a digitális technika (nem csak a fényképészet révén), ezért jól esik, hogy ki tudok szakadni belőle.
Milyen géppel/gépekkel fotózol? Melyik a kedvenced?
Kisfilmes és középformátumú gépekkel fotózok a legtöbbször, de nemrég beszereztem egy Sinar kardános nagyformátumú műszaki gépet is. A kisfilmes gépeim többsége Nikon – vannak köztük autofókuszosak és teljesen manuálisak is. Középformátumra Mamiya RB67 gépet használok. A kedvenc dolog nagyon sarkalatos kérdés, mert nehezen tudnék rá egyértelmű választ adni. Mindegyiket szeretem, mert megvan, melyiket milyen esetekben és hogyan használom. De talán azt tudnám mondani, hogy a Nikon FM2n örök kedvenc marad. Mivel szabadidőmben rendszeresen javítok filmes gépeket – erre meglehetősen kevés időm van, de azért igyekszem – így elég sok gépet van lehetőségem kipróbálni is.
Hogyan választod ki a témáidat?
Korábban a témaválasztás kimerült abban, hogy a családot, meg egy-két családi eseményt fotóztam filmre, de szerencsére az utóbbi időben a dokumentarista fotográfiával történő megismerkedés magával hozta, hogy konceptuálisan felépítsem azt, amit majd fotózni fogok. A szörfös sorozat már így készült és van még jópár ötletem, amit szeretnék megvalósítani.
Van olyan alkotóművész, akinek a munkássága inspirál? Hogyan merítesz a stílusából ötletet?
Nagyon szeretek képeket nézegetni, XX. századi fotósokét és fiatalokét egyaránt. Mindig találok olyan művészt, akinek a munkája egy kicsit magával ragad. Nagyon szeretem a Magnum ügynökség fotósai közül Susan Meiselas, Jonas Bendiksen, Alex Webb, Martin Parr, Steve McCurry munkáit. Szeretem a streetfotó műfaját is, rengeteg streetfotós képeit nézem nap mint nap. Az utóbbi pár évben hivatásszerűen is foglalkoztam fényképezéssel (bár ennek nem sikerült még kiteljesednie); esküvőket is fotóztam, melyeket igyekeztem dokumentarista-fotozsurnaliszta megközelítésben visszaadni a munkáimban. Ez főként annak köszönhető, hogy sok külföldi esküvői fotográfus munkáját követem, ők inspriáltak: Fer Juaristi, Víctor Lax, Sergio Arnes, itthon pedig Rablócky András. Valamint külön köszönöm Koncsol Tündének, aki megmutatta, hogy lehet ezt másképp is csinálni, mint a megszokott.
Van valami, amit hozzáfűznél a magazinban megjelent sorozatodhoz?
Ami a válogatást és sorozattá szerkesztést illeti, nem volt épp könnyű dolgom, több verziót néztem át és próbáltam úgy kialakítani, hogy egyértelműen, ugyanakkor nem unalmasan mutassa be azt, amit akkor én ott láttam. Természetesen utólag már rájöttem, hogy maradtak ki fontos momentumok, amiket le lehetett volna fotózni, talán digitális géppel meg is lett volna – a “darálás” lehetősége miatt -, de akkor nem hozta volna a filmes fotózás élményét.
Mondj magadról egy fotózással kapcsolatos érdekességet!
Kettőt mondok: a családi fotókon nem látszok, de ott vagyok; valamint mivel más területeken, a munkámban is a pontosság és a precizitás jellemez (iparban ez nehezen is lehetne másképp), ezért hajlamos vagyok a fotózást kevésbé megfontoltan, elnagyoltan csinálni, noha tudom, hogy pont ezért van benne olyan, ami miatt a végeredménnyel nem leszek elégedett. Ezt kéne valahogy levetkőznöm.
